Átalakuló járműipar

*/
]]>

A Magyarországon Jelen lévő legnagyobb Járműipari vállalatok, a beszállító kis- és középvállalkozások, az utánpótlásképzésért felelős Felsőoktatási intézmények és a kormányzat képviselői is a legmagasabb szinten képviseltették magukat a Hungarian Befektetési Ügynökség (HIPA) által immáron hatodik alkalommal megrendezett Járműipari találkozóján. A rendezvény célja, hogy a szektor képviselői számára lehetőséget adjós autógyártás jelenének és továbblépési lehetőségeinek megvitatására, ezáltal segítve az együttműködést és az ágazat folyamatos fejlődését.

A rendezvényen, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bevezető szavai nyitottak meg, a hazai legjelentősebb autóipari vállalkozások vezetői között jelen volt az Opel Szentgotthárd igazgatója, Grzegorz Buchal is. A vezetők részt vettek egy kerekasztal megbeszélésen, amelynek témája az autóipari technológia fejlődése, a magyar ipari környezet adottságai és kihívásai valamint a beszállítói cégekkel kapcsolatos tapasztalatok megvitatása volt.

A járműipar Magyarországon közel 120 éves hagyományra tekint vissza. A magyar szakértelem, produktivitás és kreatitás, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, illetve a versenyképes gyártási költségek eredményeként Magyarország Európa egyik legvonzóbb autóipari befektetési helyszíne. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelen lévő Járműipari vállalatok folyamatosan fejlesztik Hazai tevékenységüket, összetettebb egyre folyamatokat, fejlettebb gyártási technológiát, illetve kutatás-fejlesztési tevékenységeket telepítve Magyarországra, Ezzel kiemelten hozzájárulva a “Made in Hungary” korszakából az “Invented in Hungary” korszakába való átlépésre ,

A konferencián mutatták be a magyar járműipar helyzetét bemutató hiánypótló felmérés eredményeit is. A 2019 tavaszán lefolytatott kutatásban 49 vállalat vett részt, amelyek összesen közel 100 000 főt foglalkoztatnak Magyarországon. A felmérést célja az volt, hogy kiderüljön: a gazdasági környezet változásai milyen hatással vannak az iparág hazai versenyképességére. A HIPA ugyanis ezek alapján tud még jobb javaslatokat megfogalmazni annak érdekében, hogy Magyarország a jövő járműipara számára is fromzó gyártási es innovációs központ maradjon.

A felmérésben a vállalatokat és döntéshozókat három témakör (Technológia és Innováció, HR és Oktatás, Beszállítók) köré csoportosítva kérdezték meg. A kutatás rávilágított: a járműipar hazánkban is jelentős átalakuláson megy keresztül, amit a technológiaváltás, a digitalizáció térnyerése, a változó felhasználói igények illetve a környezettudatos felelős vállalati működés erőteljesebb megjelenése befolyásolnak.

Emellett a külső tényezők sem elhanyagolhatók, így a csökkenő eladások Kínában, a Brexit által okozott bizonytalanság, a kialakulófélben lévő amerikai-kínai kereskedelmi háború és a szabályozói előírások változásai is további átalakulást idézhetnek elő.

Go to source